A MuseumDigit a Magyar Nemzeti Múzeum nagy múlttal rendelkező konferenciája, melyet idén 11. alkalommal rendez meg az Innovációs és Képzési Igazgatóság főosztálya, az Országos Muzeológiai Módszertani és Információs Központ. A nagyszabású, kétnapos nemzetközi konferencia a múzeumokat, elsősorban a múzeumi digitalizációt érintő aktuális trendek és újdonságok bemutatására fókuszál, többek között olyan kurrens témákra is reflektálva, mint a mesterséges intelligencia felhasználása közgyűjteményekben. Az előadásokat hazai és külföldi meghívott előadók tartják, akik szakterületükön kiemelkedő eredményeket értek el, illetve sikeresen zártak egy-egy izgalmas, innovatív projektet.
A MuseumDigit előadásai minden évben a múzeumi szakembereket leginkább foglalkoztató kérdéseket járják körül, elhozva a legfontosabb nemzetközi múzeumi trendeket a magyar szakmai életbe, illetve nemzetközi közönség elé tárva a magyar újításokat. Az idei alkalom témái: a hibrid múzeum, a digitális technológia kapcsolódása a különböző múzeumi területekhez, a hazai digitalizáció átalakulása, a digitális újítások szerepe az állományvédelemben és a látogatók kiszolgálásában, valamint a mesterséges intelligencia. Olyan szakembereket kerestünk meg, akik kiemelkedő eredményeikkel és innovatív nézőpontjaikkal hozzájárulhatnak a hazai múzeumi és örökségvédelmi terület hatékonyabb munkavégzéséhez.
Hasonlóan a korábbi évek gyakorlatához, idén is számítunk kiállító partnerek, szponzorok csatlakozására; elsősorban múzeumi szolgáltatásokat, múzeumok és közgyűjtemények által használatos digitális szolgáltatásokat nyújtó cégek jelentkezését várjuk. Ha úgy érzi, cége szívesen csatlakozna kiállító partnerként vagy szponzorként az immár évtizedes hagyományokra visszatekintő MuseumDigit konferenciához (vagy ismer olyan céget, melyet érdemes lenne megkeresnünk), várjuk jelentkezését a museumdigit kukac mnm pont hu e-mail címen!